10. forduló U21 |
|
2013.11.04. 17:46 |
Hazai pályán fogadtuk Valkó csapatát. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek az első félidőben, de mi dolgoztunk ki több akciót, illetve mi kerültünk többet a vendégek kapuja elé, ami a 40., majd nemsokkal később a 43. percben góllá érett. A második félidőben sem nagyon változott az állás, szintén 2 gólt sikerült rúgnunk, így a végeredmény 4-0, amivel visszafoglaltuk az első helyet!
Gólszerzőink: Feri Árpád (3)
Tóth Zs. János (1)
|
12. forduló felnőtt |
|
2013.11.04. 17:39 |
Aszódra látogattunk, esős időjárásban. Ellenfelünk jobban kezdte a mérkőzést, már a 11. percben hátrányba kerültünk. Sajnos nem sikerült megfordítani az állást, viszont a 24.percben kaptunk mégegyet. A félidei 2-0 után a második félidőben is kaptunk 2 gólt, így a végeredmény 4-0.
|
11.forduló felnőtt |
|
2013.10.29. 11:22 |
A 11.fordulóban a 8. helyezett Isaszeg csapatát fogadtuk. A mérkőzés nagyon jól kezdődött számunkra hiszen már a 6.percben,majd a 9. percben 2-0 volt az állás. Ezután sajnos leültünk ami megbosszulta magát a 11.percben szépítettek, a 18.percben pedig ki is egyenlített a fiatal vendég együttes. A második félidőben mindkét csapatnak voltak helyzetei, aztán jött a 71.perc amikor ismét megszereztük a vezetést. A 73. percben újabb gólt sikerült szerezni amivel már 4-2 volt az állás. A 80.percben Isaszeg kapott egy jogtalan (!) büntetőt amivel 4-3 lett az állás. Az utolsó 10 perc nagy izgalmakat hozott, de újabb gólokat nem, így maradt a 4-3 hazai győzelem. A múltheti bravúr után (Verőce 1-2 Galgahévíz) most jött egy újabb. Reméljük jövőhéten folytatódik ez a jó széria!
Gólszerzőink: Gólya István (3)
Kovács Lajos (1)
U21-es csapatunk hétvégi mérkőzése halasztva lett, a pótlás időpontja még bizonytalan!
Hajrá Hévíz!!
|
8. forduló U21 |
|
2013.10.21. 22:44 |
Ismét rangadót játszottunk és ismét hazai pályán. A második ikladi csapatot láttuk vendégül akinek pontosan annyi pontja volt mint nekünk, így nagyon fontos volt a pontszerzés,illetve a győzelem. A mérkőzés számunkra kezdődött jobban a 11. percben Pecze István szépségdíjas góljával vezettünk, majd ismét Pecze István villat, ezúttal gyönyörű indítást adott Movik Martinnak, aki higgadtan a kapuba gurította a labdát, így már a 25.percben 2-0 volt az eredmény. A vendégek a második félidőre ébredtek fel, ekkormár helyzeteket dolgoztak ki ,melyek elég veszélyesek voltak, de vagy a védelem vagy a kapusunk remekül helytállt, így kapott gól nélkül hoztuk le ezt a mérkőzést is. Megtartottuk első helyezésünket!
Külön öröm, hogy egy napon játszott a Felnőtt csapatunk is, aki Verőcéről hozta el a 3 pontot , ez a hétvégénk 6pontosra sikerült!
Hajrá Hévíz!!
|
10. forduló felnőtt |
|
2013.10.21. 22:37 |
Felnőtt csapatunk az 5. helyezett Verőce csapatához látogatott. A keretünk elég szűkös volt az eltiltások illetve a sérüléseink miatt. A mérkőzést azonban mi kezdtük jobban, már a 12.percben Kovács Lajos találatával vezetést tudtunk szerezni. Erre azonban a hazaiak a szünet előtt , a 39.percben válaszolni tudtak. A második félidőben a 65. percben Gólya István talált a hazai kapuba és ezzel beállította a végeredményt, nyertünk 1-2-re!
Gratula Hajrá Hévíz!!!
|
6-7 forduló U21 |
|
2013.10.17. 15:57 |
6. forduló
Hévízgyörk SC 2-1 Galgahévíz SK
Az eddig veretlen U21-es csapatunk elszenvedte első vereségét hévízgyörkön. A 2-1-es vereség ellenére is maradtunk az első helyen. Gólunkat Albert Balázs szerezte!
7. forduló
Galgahévíz SK 0-0 Péceli SSE
Egy igazi rangadóra került sor a 7. fordulóban. Az első és a második csapat csapott össze. Eseménydús mérkőzésen sajnos nem született gól, pedig helyzetek, kapufák is voltak a 90 perc alatt. A végeredmény 0-0 , de még így is maradtunk az első helyen.
|
8-9 forduló felnőtt |
|
2013.10.17. 15:50 |
8. forduló
Mogyoród KSK 3-1 Galgahévíz SK
10. helyezett Mogyoród várt minket vendégül. A hazaiak a 25. és a 41. percben két gólt szereztek majd a 43. percben Pázmándi Balázs góljával szépítettünk, így a félidőre 2-1-es végeredménnyel vonulhattunk. A 38. percben ismét kaptunk egy gólt , de ez után már nemváltozott semmi, így 3-1re kikaptunk.
9.forduló
Galgahévíz SK 0-2 Iklad KFC
A 4. helyezett Iklad csapatát láttuk vendégül. Az első félidő eseménydús volt, helyzetek itt-ott, Kiss Róbert tizenegyest fogott az 5.percben, de a félidőben 0-0 volt az állás. Az 56. percben K.M. kiállították tőlünk, 10perccel később Iklad megszerezte a vezetést. Majd a 85.percben M.B. is kiállították így már csak 9-en voltunk. A 89. percben az ikladiak ismét eredményesek voltak, így az eredmény 0-2.
|
5. forduló U21 |
|
2013.10.01. 16:28 |
Első helyezett U21-es csapatuk látogatott el a 6. helyezett Aszód csapatához csütörtökön. A mérkőzés előtt és közben is esett az eső , ami nehezítette midkét fél játékát. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de az első félidő 0-0 maradt. A második félidő végén tudtuk megszerezni a vezetést, egészen pontosan a 85.percben. Ezután ellenfelünk megtört és a 89.percben ismét gólt tudtunk szerezni. A végeredmény 0-2, így ifjúsági csapatunk még mindig hibátlanul áll a tabella elején!
Gólszerzők: Pecze István (1)
Haág Bálint (1)
|
7.forduló felnőtt |
|
2013.10.01. 16:22 |
2013.09.28-án a Gödöllői EAC csapatát láttuk vendégül. A két együttes egymás mögött volt a tabellán, szerencsére mi voltunk kedvezőbb helyzetben. A vendégek a 15.percben megszerezték a vezetést. Erre mi a 38.percben tudtunk válaszolni, így félidőben 1-1 volt az állás. A második félidőt nagyon jól kezdtük , már a 47.percben megszereztük a második gólunkat és ezzel együtt a vezetést is. Sajnos 10 perccel később erre ellenfelünk is válaszolni tudott. Ezután már nem változott az eredmény így maradt a 2-2-es végeredmény. Csapatunk 1pontot itthon tudott tartani, így maradtunk a 13. helyen!
Gólszerzőink: Gólya István (1)
Katona Kristóf (1)
|
4. forduló U21 |
|
2013.09.23. 19:25 |
Vasárnap a 7. helyezett Kóka csapatát láttuk vendégül. Korán, a 6.percben már megszereztük a vezetést. Ezek után sorba alakítottuk ki a helyzeteinket, amiket sikerült is berúgnunk. A félidőben 4-0 volt az eredmény. A második félidő 2.percében is betaláltunk, ezután még 2szer sikerült betalálnunk az ellenfél kapujába. Kóka a 85.percben szerzett egy szépítő találatot, így az eredmény 7-1es siker!
Gólszerzők: Movik Martin (5)
Vanó Valentin (2)
|
|